Üdv mindenkinek! Elröppent az augusztus blogbejegyzés nélkül. Igazából már egy hete tényleg minden nap fel akartam tölteni a blogra valamit, de aztán csak nem jött össze.

Hogy hogyan telt az augusztus?

A táborban betegeskedtem vagy két héten át, de persze dolgozni kellett, az utolsó két hétben a gyerekeim is rosszcsontok voltak, nehéz volt velük, szóval kicsit rosszabb volt a hangulatom. Szerencsére az utolsó hétvégére jól lettem (a hét elején begyulladt a fogínyem egy helyen, elég morc voltam miatta hét közben), így megint örömmel dolgoztam az utolsó egyhetes táborunk távozása után még 3 napot egy csoporttal, akik a Stanford egyetemről jöttek. Nem egyetemisták voltak, hanem csak gimnazista korúak, viszont a világ minden tájáról. Előzetesen annyit mondtak róluk nekünk, hogy valami online kurzusnak a hallgatói, aztán megismerve őket kiderült, hogy a világ minden tájáról érkezett, nagyon jófej kockapalántákról van szó. Velük is egy kabinban kellett aludnia pár counselor-nak és az én kabinom – melybe hosszú hetek kérlelése után végre magyar barátommal, Bogdánnal együtt voltam beosztva – elég érdekesre és nemzetközire sikeredett. De hogy milyen emberek voltak igazán, annak megvilágítására íme két kis történet, rögtön az első napjuk első étkezéséről:
Arra a bizonyos ebédre úgy kísértem le a kabinomat, hogy épp csak két perce ismertük egymást. Abban a 3 percben pedig, amíg az ebédlőhöz értünk, kettő közülük úgy gondolta, hogy szórakoztat engem a séta közben. Ez a két srác orosz és lengyel származású volt és az én fülem szerint kitűnő skótos angolsággal énekelték a Scotland, the Brave című dalt olyan hangosan, ahogy a csövön kifért. Hihetetlen élmény volt! Akkor tudtam, hogy ezzel a kabinnal nem lesz gond. Nem is volt :)

A másik jelenet az ebédlőhöz érve történt meg, mikor is egy másik gyerekem kikapta kicsiny okostelefonját a zsebéből  és előbb egy mosollyal konstatálta, hogy van wifi az ebédlőnél, majd lehervadt, mikor látta, hogy jelszót kér. Odafordult hozzám, hogy meg tudom-e mondani neki a jelszót hozzá, majd mikor mondtam, hogy nincs rá felhatalmazásom, akkor csak megvonta a vállát és annyit mondott, hogy: Mindegy. Itt a laptopom. 5-10 perc alatt feltöröm.
(persze nem próbálkozott végül, de ott és akkor nagyot néztem)

Egy szó, mint száz, jó hangulatban hagytam el a tábort Los Angeles felé. Aztán azóta Csaba és másik unokatesóm, Tibi jóvoltából sétálgattam Hollywoodban, Santa Monicán, láttam a Grand Canyont, Las Vegast és eljutottam a minap a Universal Studios-ba is. Tudnék mesélni regéket mindezekről az élményekről, de egy kép többet mond ezer szónál, nekem meg erről a szóban forgó másfél hétről van úgy ezer képem. Ez így több, mint egymillió szót jelent, tehát ebbe most nem vágok bele :D
Viszont majd terveim szerint rakok fel jól sikerült képeket abból az ezerből.

Már csak 5 napom van hátra Amerikában, azt pedig New York-ban fogom tölteni. Amúgy ezeket a sorokat Minneapolisban gépelem a reptéren a NY felé menő gépemre várva, de már csak onnan fogom feltölteni a blogra. Bogdánnal találkozom még NY-ban, az ottani 5 napomból 4-en együtt fogunk barangolni a városban. Aztán szeptember 4-én éjjel elindulok majd haza, hogy 5-én, otthoni idő szerint 14:25-kor leszálljak Ferihegyen.