Üdv mindenkinek! Elröppent az augusztus blogbejegyzés nélkül. Igazából már egy hete tényleg minden nap fel akartam tölteni a blogra valamit, de aztán csak nem jött össze.

Hogy hogyan telt az augusztus?

A táborban betegeskedtem vagy két héten át, de persze dolgozni kellett, az utolsó két hétben a gyerekeim is rosszcsontok voltak, nehéz volt velük, szóval kicsit rosszabb volt a hangulatom. Szerencsére az utolsó hétvégére jól lettem (a hét elején begyulladt a fogínyem egy helyen, elég morc voltam miatta hét közben), így megint örömmel dolgoztam az utolsó egyhetes táborunk távozása után még 3 napot egy csoporttal, akik a Stanford egyetemről jöttek. Nem egyetemisták voltak, hanem csak gimnazista korúak, viszont a világ minden tájáról. Előzetesen annyit mondtak róluk nekünk, hogy valami online kurzusnak a hallgatói, aztán megismerve őket kiderült, hogy a világ minden tájáról érkezett, nagyon jófej kockapalántákról van szó. Velük is egy kabinban kellett aludnia pár counselor-nak és az én kabinom – melybe hosszú hetek kérlelése után végre magyar barátommal, Bogdánnal együtt voltam beosztva – elég érdekesre és nemzetközire sikeredett. De hogy milyen emberek voltak igazán, annak megvilágítására íme két kis történet, rögtön az első napjuk első étkezéséről:
Arra a bizonyos ebédre úgy kísértem le a kabinomat, hogy épp csak két perce ismertük egymást. Abban a 3 percben pedig, amíg az ebédlőhöz értünk, kettő közülük úgy gondolta, hogy szórakoztat engem a séta közben. Ez a két srác orosz és lengyel származású volt és az én fülem szerint kitűnő skótos angolsággal énekelték a Scotland, the Brave című dalt olyan hangosan, ahogy a csövön kifért. Hihetetlen élmény volt! Akkor tudtam, hogy ezzel a kabinnal nem lesz gond. Nem is volt :)

A másik jelenet az ebédlőhöz érve történt meg, mikor is egy másik gyerekem kikapta kicsiny okostelefonját a zsebéből  és előbb egy mosollyal konstatálta, hogy van wifi az ebédlőnél, majd lehervadt, mikor látta, hogy jelszót kér. Odafordult hozzám, hogy meg tudom-e mondani neki a jelszót hozzá, majd mikor mondtam, hogy nincs rá felhatalmazásom, akkor csak megvonta a vállát és annyit mondott, hogy: Mindegy. Itt a laptopom. 5-10 perc alatt feltöröm.
(persze nem próbálkozott végül, de ott és akkor nagyot néztem)

Egy szó, mint száz, jó hangulatban hagytam el a tábort Los Angeles felé. Aztán azóta Csaba és másik unokatesóm, Tibi jóvoltából sétálgattam Hollywoodban, Santa Monicán, láttam a Grand Canyont, Las Vegast és eljutottam a minap a Universal Studios-ba is. Tudnék mesélni regéket mindezekről az élményekről, de egy kép többet mond ezer szónál, nekem meg erről a szóban forgó másfél hétről van úgy ezer képem. Ez így több, mint egymillió szót jelent, tehát ebbe most nem vágok bele :D
Viszont majd terveim szerint rakok fel jól sikerült képeket abból az ezerből.

Már csak 5 napom van hátra Amerikában, azt pedig New York-ban fogom tölteni. Amúgy ezeket a sorokat Minneapolisban gépelem a reptéren a NY felé menő gépemre várva, de már csak onnan fogom feltölteni a blogra. Bogdánnal találkozom még NY-ban, az ottani 5 napomból 4-en együtt fogunk barangolni a városban. Aztán szeptember 4-én éjjel elindulok majd haza, hogy 5-én, otthoni idő szerint 14:25-kor leszálljak Ferihegyen.

Ma elkezdődött a western week és vele együtt jött egy nagy változás az életemben: Nagyokkal vagyok ezen a héten!

Egyfelől négy hétnyi 6-10 éves után ki akartam már próbálni, hogy mennyiben más a nagyokat nevelni non stop, miben mások ők. Tehát tulajdonképp örülök annak, hogy ide osztottak be. Másfelől viszont alig pár óra velük töltött idő után van immár két tapasztalatom is. Ezeket osztanám meg veletek:

1: Ha a kicsik némelyikével az volt a bajom, hogy annyi ideig se képesek koncentrálni, mint egy kolibri, akkor a nagyok némelyikével az a gondom, hogy felfogják, hogy mit szeretnék tőlük kérni, csak épp nagy ívben tojnak rá. Erre a problémára ki kell találjak valamit minél előbb.

2: Míg a kicsiknél mindig az volt a gond, hogy sok volt az ételmaradék az étkezések után (mivel alig ettek), addig a nagyoknál az a gond, hogy mire körbeér a nagy tál étel az asztal körül, addigra nekem már nem jut. Mindenesetre olyanoknak, akik sikertelenül próbálnak fogyókúrázni, tudom ajánlani ezt a módszert: Végy 10-12 db 11-12 éves fiút, ültesd le őket egy asztalhoz, hozz annyi kaját, amennyit csak elbírsz és nézd, ahogy eleszik előled! Napi 3 étkezés, nasi nincs. Konklúzió: Biztos a siker :)


Amit még tudni kell, hogy van három szabály az étkezéseinknél, melyeket be kell tartsunk/tartassunk:

1: Körfolyosót alkotunk minden héten az asztalok között, amin mindig egy irányban haladhat mindenki. Tehát, ha az asztalom mondjuk csak egy asztalra van az ételosztó ablaktól, akkor odafele gyorsan odaérek, de visszafele körbe kell menjek.
2: Mindig a gyerekek szednek először a nagy tálakból, csak utána kerülnek sorra a counselorjaik.
3: Ha az első kör étek elfogyott, várni kell, míg egy koordinátor elkiáltja magát, hogy lehet menni a repetáért, nem mehetünk csak úgy l'art pour l'art.

Szerencsére van egy, a nagyok étkeztetésében tapasztaltabb kollégám, akitől gyorstalpalóként ma megtanultam a nagyokra vonatkozó étkeztetési szabályokat:
1: Húzd össze magad és vágj keresztül az ebédlőn olyan irányban, ahogy csak akarsz.
2: Mindig a counselor szed először.
3: Ha elfogyott a kaja, menj a következő tálért. A kölyköknek is kell, nekünk is kell. Go for it!

Szóval tanulok ismét. De legalább nem a megszokott módon fog működni a hét. Remélem fasza lesz :)

Üdv ismét mindenkinek!

Az imént feltekintettem a blogra és azt láttam, hogy míg júniusban 15 bejegyzést tettem közzé, addig júliusban eddig csak négyet és már mindjárt vége a hónapnak. Miután lekapartam a leégett bőrt a pofámról, úgy gondoltam, ideje lenne írnom egy kiadósabbat, hiszen van miről.

A föld még mindig forog, a jó kedvem nem apadt a héten, csak megingott néha. Hogy mi történt? Fel kellett kelnem egy pizza miatt két reggel is 6-kor. És még csak nem is az enyém lett az a pizza...

...úgy érzem némi magyarázatra szorul a fenti kijelentés... so... let me entertain you:

A héten a gyerektáborunk a mienkénél kicsit kisebb testvértáborunkban tartózkodott 3 mérföldre innen, ugyanis a Camp Jones Gulch-ot ismét zenészek lepték el és a két tábornyi ember nem fért volna el egymás mellett. Egy komolyzenei tábor kezdődött itt múlt szombaton, ahová 50 mérföldes körzetből vagy 300 gyerek fáradt el, hogy délelőttönként zeneórákon, délután pedig általunk tartott activity-ken vegyen részt.
Volt azonban két reggel, ami előbb indult, mint a többi, méghozzá egy program miatt, amit az egyik zenetanár találhatott ki szerintem számukra: Polar bear swim ( = zergetöcskölő korán ugrás a medencébe, majd fél perc múlva reszketve futás a forró zuhany alá)
Nos, mikor minket Bogdánnal értesítettek arról, hogy két reggel is lent kell lifeguardkodjunk a medencénél ezért, mi rögtön mondtuk, hogy nem hisszük, hogy volna olyan gyerek, aki elhagyná a meleg ágyikóját hajnal fél 7-kor azért, hogy kettéfagyhasson a medencében. Azonban megnyugtattak minket, hogy lesz... és igazuk lett!! Az első reggel fél óra leforgása alatt úgy 30-40 gyerek fordult meg a medencében!
Ez volt az, amit elsőre nem tudtunk mire vélni, de aztán a gyerekek megmagyarázták: Kabinonként pontokat gyűjtöttek egész héten. A polar bear swim talán két pontot ért fejenként, vagyis jó üzletnek bizonyult számukra.
Aztán mikor elmondták, hogy a hét végén a pontversenyben győztes kabin egy pizzát kap ajándékba, akkor nagyon elgondolkodtam, hogy körberöhögjem-e őket, amiért egy pizzaszelet reményében képesek felkelni reggel 6-kor, vagy verjem-e a fejem a falba, mert egy pizza miatt kellett felkeljek reggel 6-kor... A slussz poén viszont az volt, mikor az egyik zenetanár elmondta, hogy ez azért lett kitalálva, mert így legalább heti kétszer majdnem minden gyerek megfürdik... pontban meg ugyanott fognak állni, mert kb minden kabinnak ugyanannyival lesz több pontja a polar bear swim miatt.
Úgy éreztem, ez egy olyan húzás, amit akár szeretett volt tanárom, Herr Majer is kitalálhatott volna :D

Ezen kívül a hét jól telt. Múlt szombaton ketté lettünk szedve: A counselorok jó részére a gyerektábornak volt szüksége vasárnaptól a másik táborban, hatónkra viszont itt volt szükség, hogy a zenész kölyköknek csináljunk programokat délutánonként, délelőttönként meg projektmunkákat végezzünk (rendrakás itt-ott meg mulcs szétszórása az új piknikező területen). A zenetábor azonban szombaton kezdte meg a működését, ami miatt nekünk hatunknak nem volt szabadnap a szombat, cserébe viszont a keddünk lett szabad.

Nos, kedd reggel még épp csak egyik oldalunkról a másikra fordultunk úgy 10 óra tájban Bogdánnal (egy házban laktunk a héten), amikor is bejött három kolegínánk, hogy kedvesen ordítozva felébresszenek egy igen fontos kérdéssel, amit már előző este is feltettek nekünk és akkor is nemet feleltünk rá.
Miután ismét nemet mondtunk arra, hogy velük töltsük a napot valahol Redwood city-ben, vagy Halfmoon Bay-ben cél nélkül csámborogva, ők elhagyták a tábort. Mi meg - ha már ébren voltunk - megnéztünk egy filmet, majd lementünk ebédelni délben.
Annyira nem volt más counselor a táborban rajtunk kívül, hogy a fő főnökünkkel, Andrew-val ebédeltünk. Kérdezte is, hogy mi a tervünk a délutánra, mire mi mondtuk, hogy jó volna egyet mozogni. Esetleg megkérjük majd Troy-t, hogy vigyen le minket a YMCA kondiba a szilikon völgybe, ő is rég volt már, biztos rávehető lenne.
Andrew erre mondta, hogy Troy-nak egyéb elfoglaltságai vannak, de ha nekünk jó, ő fél óra múlva megy be San Francisco-ba egy másik YMCA-hez valami megbeszélésre. Ott is van kondi, ha akarunk, tartsunk vele, aztán amíg ő megbeszélésen van, addig mi gyúrhatunk. Bogdánnal mindezt úgy kommentáltuk, hogy: Ezt bevonzottuk, bakter!
Szóval igent mondtunk rá :) A visszafele úton meg még olyannyira rendes volt velünk a főnök, hogy meghívott vacsorázni egy echte amerikai étterembe. Olyanba, ahol U alakú, bőrrel bevont üléshuzatú boxokban ült mindenki és a falak meg tele voltak minden féle régi tárgyakkal. Jót ettünk ott.

Ma meg kirándultunk kicsit öten. Az egyik amerikai kollégánk, Adam szóba hozta tegnap, hogy van egy barátja, akinek van egy farmja nem is olyan messze innen és elmehetnénk oda csak úgy körülnézni. Egy kikötése van a barátjának, hogy nem mehet amerikai látogató oda. Úgyhogy két lengyel - Piotr és Przemik - valamint két magyar - Bálint és jómagam - ment el Adam-mel ma a farmra.
Érdekes élmény volt. Egyfelől egy lepusztult farm, másfelől látszik, hogy működik és amire kell, arra van pénz ott is. Ezen kívül nagy volt a területe. Másfél-két órát elsétálgattunk ott úgy, hogy nem mentünk kétszer ugyanazon az ösvényen (persze meg-megálltunk és nem rohamléptekben mentünk, de azért akkor is nagy volt). Jól éreztük magunkat ott, úgyhogy már össze is szedtem a képeket mindenkitől. Íme az album:
https://plus.google.com/u/0/photos/109993830408403430660/albums/5905473164270789217


Szóval eltelt a hét. Kicsit lazítósabb volt, mint az elmúlt három. De már csak három hét van hátra a végéig. Remélem nem lesz több baj a gyerekeimmel abban a három hétben, mint az eddigiekkel volt.

Vicces, de most belegondoltam, hogy alig több, mint három hét múlva (augusztus 20-án) el kell hagyjam a tábort. Valahogy már most hiányzik.

Ennyit mára, jövő héten írok. Addig is egészségügyi problémáktól mentes hőségriadót kívánok mindenkinek odahaza!


u.i.: Úgy néz ki, hogy majd ha az összes tábor lement, akkor fogom megkapni az egyik gépet az irodában, hogy mazsolázgathassak a táborok alatt készült képekből. Persze lehet, hogy előbb is, de inkább nem ígérek előbbi időpontot már :D

u.i.2: Múlt szombaton és most szombaton is parkoltatnunk kellett azokat a szülőket, akik kocsival hozták-vitték a gyerekeiket a zenetábor ürügyén. Múlt héten ért egy hihetetlen élmény: Az én dolgom az volt, hogy megmondjam minden mellém gördülő autósnak, hogy itt kanyarodjanak be balra, hogy a parkolóba jussanak, ahol majd lesz egy kollégám ugyanolyan pólóban, mint én vagyok, aki megmutatja a parkolóhelyüket. Ez - lássuk be - egy elég monoton meló. Aztán jött a meglepetés: Mellémgördült egy autós és mielőtt még elkezdhettem volna a szokásos két mondatot, a következő beszélgetés zajlott le az ő kezdeményezésével:
- Is your name Géza?
- Yes. Why?
- Because my name is Géza also.
- What?!??!?!? Are you hungarian???
- My parents were Hungarians. I don't speak hungarian... So, where should I go now?
Ezután elmondtam neki a kommersz két mondatot, majd egy kézfogás után továbbengedtem.
Ma pedig ismét láttam Gézát, mikor is kikiabált nekem nagy elánnal az autójából, mikor elhajtott mellettem, mondván: Hi, Géza!

u.i.3: UNBELIEVEABLE

A héten megkaptam a lehető legjobb kabint (félek is, hogy mi lesz még a maradék négy hétben). Mind a mellém beosztott kollégák, mind az öt fiam egyszerűen nyaralássá tették ezt a hetet. Utóbbiak nem voltak idióták, nem kellett őket hatmilliószor kérni, ha csinálniuk kellett valamit, jókedvűek voltak, nem közösítettek ki egy srácot se maguk közül és mindeközben pedig élvezték a hetet, a programokat, sokat nevettek, mindig volt bennük spiritusz és rafkó is bőven. Első este volt egy beszélgetésem az egyik srácommal, ami őt a kedvencemmé tette a hétre.
Sétáltunk épp A-ból B-be és én vezettem a sort, ő meg mindig előttem ment, ugrált ide-oda. Mikor mondtam neki, hogy jobb szeretném, ha mögöttem menne, akkor annyi volt a válasza, hogy technikailag én most is mögötted megyek, mert a Föld nem lapos. :D
Amúgy most nem vagyok annyira meghalva így a záró tábortűz után, mint eddig voltam. Kevesebbet voltam beosztva a héten, minden nap volt egy órám, amikor a fiaimmal lehettem. Egyik nap délelőtt például nem voltam beosztva és nekik meg épp egy másik kabinnal lett volna együtt programjuk, de nem akartak velük menni sehová, úgyhogy reggelinél elhatároztuk, hogy letojjuk a beosztást és elmegyünk együtt túrázni az ösvényeken. Életem legjobb túrája volt. Mi négyen counselorok, ők öten kölykök, két óra sétálás, néha közben megállás, beszélgetés, játék, mesélés. 

A másik jó élmény a heti dalunk volt. Nem csak Jakub-bal játszottam ugyanis együtt, hanem beszállt mellénk még három fő:
Daniel, aki öreg róka már itt, vagy a tizedik nyara ez és piszok jó gitáros. Övé volt a basszer.
Katka, aki a másik szlovák itt, jó gitáros és amúgy Jakub-bal van egy bandájuk odahaza. Pengette is az akusztikust rendesen.
Stephen, aki még csak 17 éves, most még csak gyakorló counselor, de 10 éve trombitázik és a múlt heti dal után odajött hozzám azzal, hogy még egy hetet van itt, de fasza, amit csinálunk, csatlakozni akar, ha csak egy hétre is.
Ezen kívül tudni érdemes még, hogy kaptam kölcsön az egyik koordinátorunktól egy fuvolát. Ezek után után már csak találnom kellett egy dalt, amit át tudok írni a heti témára, ami a világűr volt és amiben van egy olyan szóló, ami jól hangzik fuvolán és trombitán együtt. Az Emberektől a Forog a Földet írtam át.

Végeredmény:
Életem egyik legnagyobb élménye volt együtt játszani négy nagyszerű zenésszel úgy sacc 180 gyerek előtt, csak élveztem a dalt és minden klappolt. Imádtam.
Szóval egy remek hetet zárok idekünn, a messzi távóba'. Holnap, ha a kölykök elmennek és kisírtam magam utánuk, az első dolgom lesz keresni egy nyugodt helyet és elszívni egy szivart.

Amúgy meg hogy fog telni a hétvége? A héten elhatároztuk Bálinttal, hogy bográcsozni akarunk szombaton. Az egyik főnökünknek elvileg mindene van, ami tábori főzéshez kell, remélem kapunk tőle háromlábú állványt meg vmi bogrács szerűt. Ha összejön (és miért ne jönne, mérnöknek készülünk mindketten, megoldjuk) szerb gulyást fogunk főzni. Aztán pedig szombat estére be van tervezve egy újabb amerikai élmény: elmegyünk valami pub-ba, ahol elméletileg egy echte kocsmai táncesten fogunk részt venni teljes erővel. Szóval csak Forog a föld :)

u.i.: Kirakom ide a dal szövegét. A dallamot úgyis mind ismeritek szerintem és ha videón vagy hanganyagban nem is tudom megmutatni az előadásunkat, szeretném megosztani, hogy mi volt a tetőpontja a hetünknek. Képzeljetek a szaxofonszóló helyére egy fuvola-trombita szólót. Remélem átérezhető lesz :)

The world turns around - lyrics

Just woke up monday morning ’n felt the universe
We were in a spaceship above the Earth.
Saturn, Uranus, Neptune they all went by fast
and our rockets never had some rest.

The route was just five days long, but it doesn’t matter
Although it was in our mind, we could get up higher!

The world turns around
but we’re stayin’ here
Even if we’d like to get out into the space
But never mind, we can reach the sky
Just sing along with me
and your voice will fly up free!

The countdown of the week will end in half a day
ald all of you gonna go far away.
This cam’s a place where you can come back every year
to have fun here every single day.

It will be just five days long, but it doesn't matter
If you enjoy every moment, we can sing this louder:

The world turns around
but we’re stayin’ here
Even if we’d like to get out into the space
But never mind, we can reach the sky
Just sing along with me
and your voice will fly up free!

Az van, hogy a képeket az első két hétről még mindig nem kaptam meg, de jó hír, hogy már csak fényévekre vagyok tőle, hogy megkapjam. Addig is itt egy album arról a napról, mikor a Pride miatt bementünk SF-ba, illetve összevadásztam pár képet az első hétről a saját gépemről. Szombatig remélem beérem magam képekkel és írok majd valami bővebbet is :)

https://plus.google.com/u/0/photos/109993830408403430660/albums/5899920586316951745

https://plus.google.com/u/0/photos/109993830408403430660/albums/5900576976349318673