Véget ért az első egyhetes tábor. Volt itt minden… kezdem a rosszakkal:
Vasárnap délután minket, a lifeguardokat levezényeltek az uszodához. Még egy táborozó sem volt a tábor területén, de mi már ott ültünk a negyven fokban. Persze a problémánk nem ez volt (négy magyar egy medencénél nagyon magas fokon tud relaxálni, főleg ha adva van pár labda, napernyő és pihenőszék), hanem a kabinbeosztás. Azt, hogy az adott héten melyik kabinban fogunk aludni és milyen korosztállyal, illetve abból hány fővel, mindig vasárnap tudjuk meg, mielőtt a táborozók ideérnek. A beszélgetés okát az adta, hogy még a training week végén mindenki kapott egy papírt, amire ráírhatta három kolléga nevét, akikkel szívesen vezetne kabint egy hétig, illetve megnevezhette a korosztályt, akikkel leginkább foglalkozni szeretne. Példának okáért az általam leírt három fő egyikével sem voltam egy kabinban a héten és nagyok helyett is kicsiket kaptam. Így volt ezzel Bogdán és Áron is, egyiküknek se jött be a számítása. Zsolti volt az egyetlen, aki nem volt bosszús (bár ő állítólag azt írta a lapjára, hogy anyone és doesn’t matter). Szóval kicsit fintorogva indítottuk a hetet odalent a poolnál.
A másik rossz élmény este ért, mikor az úszástesztek után először mentem be a kabinomba, hogy lássam a hétre kapott fiaimat. Öten voltak hét ellen (igen, öt gyerek hét counselor-ra), ugyanis volt köztük egy, akire általában hárman-négyen kellett, hogy vigyázzanak. Ő volt Skylar, a figyelemzavaros hétéves. Bevallom őszintén, ő az a típusú gyerek, akivel nem tudtam mit kezdeni. Ilyennel még otthon se találkoztam… volt, hogy öten álltunk előtte, a szemébe mondtuk mind az öten kórusban ugyanazt és egy fikarcnyi figyelmet se fordított ránk. Ezen kívül, ha nem csinálhatta azt, amit akart, akkor gyakran erőszakossá vált. Nem egyszer ütögetett nem egy counselort például ping-pong ütővel. A szerencsénk az volt, hogy csak szerda délelőttig volt a táborban, mivel mini camper volt és ők csak addig maradnak minden héten. Az én szerencsém meg az volt, hogy mivel program counselor vagyok, alig láttam a saját gyerekeimet nap közben.

És akkor jöjjenek a jó élmények:
Először is elmondanám, hogy a legnagyobb bánatom az volt a héten, hogy mivel program counselor vagyok, alig láttam a saját gyerekeimet nap közben J
Ugyanis a másik négy törpöt megkedveltem. Tré, Andrew, Hudson és Ravi mind nagyon belevaló kissrácnak bizonyultak és jól kijöttem velük.
A keddi napom volt egyedül lazább, csak két programot kellett tartsak, így aznap volt időm elmenni velük a programjaikra és megismerni őket. A kedvencem valahogy első pillanattól Tré volt. Kis gömböc, fekete srác (majd lesz kép), de az a fajta, aki nagyon illedelmes, ugyanakkor meg nagyon élvezte minden percét minden programjuknak. A hét – sőt talán az eddig itt töltött öt hetem – legjobb pillanata volt számomra, mikor Tré megkért kedd este, hogy legyek a ragger counselor-ja. Ez azt jelenti, hogy engem kért fel, hogy együtt találjunk ki neki egy új célt az új rag-jéhez (a raggerkedésről már írtam valamelyik előző bejegyzésben) majd pedig én kötöttem meg az új narancssárga kendőjét szerda este a ragger ceremony-n. Jó érzés volt J
Amúgy most csak 70 gyerek volt a táborban a héten, ami egész kevés. Így is volt persze munka szakadásig, de amikor volt egy kis szabadidőm, akkor azt Jacub-bal töltöttem, a szlovák kollégámmal. Nagyon jó gitáros a srác és elhatároztuk még hét elején, hogy írunk egy dalt a gyerekeknek, amit majd a csütörtök esti tábortűznél előadunk nekik. Így is történt.
Átírtam az egyik kedvenc dalom szövegét, ő megtanulta a gitár témát és az egészből egy remek élmény kerekedett csütörtök este. Mindenki csendben figyelte a dalt, páran közben/utána könnyeztek, noha akkor még nem tudtam, hogy miért. A dal után aztán jöttek sorra a gratulációk, szinte mindenki kezet akart rázni velünk, bár valamiért leginkább velem. Mindenki az amazing és a beautiful, esetleg az unbelieveable jelzőket használta és én meg ott álltam és nem tudtam mit mondani. Csak írtam egy dalt, ráadásul nem is a sajátom, csak átírtam egy kb 20 éves dal szövegét… aztán az egyik kedvenc szőke kolléganőm magyarázta el, hogy azért volt ez nagyon jó, mert volt tartalma és míg a tábortűz már csak a hülyéskedésről szólt az elmúlt években, mi visszaadtunk valamit ezzel a dallal a tábori életnek, de leginkább valami újat kreáltunk bele. A next challenge az, hogy minden csütörtökön este előadjunk egy új dalt a gyerekeknek. A következő már meg is van, egész szombat este azon dolgoztunk Jacubbal és Katkával (szintén szlovák). Írtunk egy teljesen új dalt. Remélem tetszik majd nekik.

Lassan itt az idő, hogy zárjam soraim. Nemsoká itt lesz a következő brancs, ami ezen a héten nem a múlt heti „kényelmes” 70 főt fogja jelenteni, hanem az izzadtságos 180-at. Már megkaptuk a beosztást is a hétre és ismét kicsikkel leszek. Egy 6, öt 8 és két 9 éves gyerekre leszünk öten counselor-ok. Ez így egész kényelmesen hangzik, de már kiderült, hogy öten közülük hallássérültek. Kíváncsi vagyok rájuk, Jay már mutatott pár jelnyelves kézmozdulatot, szóval valószínűleg sokat fogok tanulni a héten a hallássérültekről.
Amúgy ez a hetünk lesz a Superhero week! Tegnap vettem is egy Vasemberes pólót és most mindjárt megyek és megborotválkozom Tony Stark-ra :D Jövő héten majd megint írok és reményeim szerint akkor egyben fogom felrakni az első két week camp fotóit. Bocsánat érte, de most már nincs rá időm, hogy feltegyem az elsőét. Addig is auf wiedersehen!