Üdv ismét mindenkinek!

Az imént feltekintettem a blogra és azt láttam, hogy míg júniusban 15 bejegyzést tettem közzé, addig júliusban eddig csak négyet és már mindjárt vége a hónapnak. Miután lekapartam a leégett bőrt a pofámról, úgy gondoltam, ideje lenne írnom egy kiadósabbat, hiszen van miről.

A föld még mindig forog, a jó kedvem nem apadt a héten, csak megingott néha. Hogy mi történt? Fel kellett kelnem egy pizza miatt két reggel is 6-kor. És még csak nem is az enyém lett az a pizza...

...úgy érzem némi magyarázatra szorul a fenti kijelentés... so... let me entertain you:

A héten a gyerektáborunk a mienkénél kicsit kisebb testvértáborunkban tartózkodott 3 mérföldre innen, ugyanis a Camp Jones Gulch-ot ismét zenészek lepték el és a két tábornyi ember nem fért volna el egymás mellett. Egy komolyzenei tábor kezdődött itt múlt szombaton, ahová 50 mérföldes körzetből vagy 300 gyerek fáradt el, hogy délelőttönként zeneórákon, délután pedig általunk tartott activity-ken vegyen részt.
Volt azonban két reggel, ami előbb indult, mint a többi, méghozzá egy program miatt, amit az egyik zenetanár találhatott ki szerintem számukra: Polar bear swim ( = zergetöcskölő korán ugrás a medencébe, majd fél perc múlva reszketve futás a forró zuhany alá)
Nos, mikor minket Bogdánnal értesítettek arról, hogy két reggel is lent kell lifeguardkodjunk a medencénél ezért, mi rögtön mondtuk, hogy nem hisszük, hogy volna olyan gyerek, aki elhagyná a meleg ágyikóját hajnal fél 7-kor azért, hogy kettéfagyhasson a medencében. Azonban megnyugtattak minket, hogy lesz... és igazuk lett!! Az első reggel fél óra leforgása alatt úgy 30-40 gyerek fordult meg a medencében!
Ez volt az, amit elsőre nem tudtunk mire vélni, de aztán a gyerekek megmagyarázták: Kabinonként pontokat gyűjtöttek egész héten. A polar bear swim talán két pontot ért fejenként, vagyis jó üzletnek bizonyult számukra.
Aztán mikor elmondták, hogy a hét végén a pontversenyben győztes kabin egy pizzát kap ajándékba, akkor nagyon elgondolkodtam, hogy körberöhögjem-e őket, amiért egy pizzaszelet reményében képesek felkelni reggel 6-kor, vagy verjem-e a fejem a falba, mert egy pizza miatt kellett felkeljek reggel 6-kor... A slussz poén viszont az volt, mikor az egyik zenetanár elmondta, hogy ez azért lett kitalálva, mert így legalább heti kétszer majdnem minden gyerek megfürdik... pontban meg ugyanott fognak állni, mert kb minden kabinnak ugyanannyival lesz több pontja a polar bear swim miatt.
Úgy éreztem, ez egy olyan húzás, amit akár szeretett volt tanárom, Herr Majer is kitalálhatott volna :D

Ezen kívül a hét jól telt. Múlt szombaton ketté lettünk szedve: A counselorok jó részére a gyerektábornak volt szüksége vasárnaptól a másik táborban, hatónkra viszont itt volt szükség, hogy a zenész kölyköknek csináljunk programokat délutánonként, délelőttönként meg projektmunkákat végezzünk (rendrakás itt-ott meg mulcs szétszórása az új piknikező területen). A zenetábor azonban szombaton kezdte meg a működését, ami miatt nekünk hatunknak nem volt szabadnap a szombat, cserébe viszont a keddünk lett szabad.

Nos, kedd reggel még épp csak egyik oldalunkról a másikra fordultunk úgy 10 óra tájban Bogdánnal (egy házban laktunk a héten), amikor is bejött három kolegínánk, hogy kedvesen ordítozva felébresszenek egy igen fontos kérdéssel, amit már előző este is feltettek nekünk és akkor is nemet feleltünk rá.
Miután ismét nemet mondtunk arra, hogy velük töltsük a napot valahol Redwood city-ben, vagy Halfmoon Bay-ben cél nélkül csámborogva, ők elhagyták a tábort. Mi meg - ha már ébren voltunk - megnéztünk egy filmet, majd lementünk ebédelni délben.
Annyira nem volt más counselor a táborban rajtunk kívül, hogy a fő főnökünkkel, Andrew-val ebédeltünk. Kérdezte is, hogy mi a tervünk a délutánra, mire mi mondtuk, hogy jó volna egyet mozogni. Esetleg megkérjük majd Troy-t, hogy vigyen le minket a YMCA kondiba a szilikon völgybe, ő is rég volt már, biztos rávehető lenne.
Andrew erre mondta, hogy Troy-nak egyéb elfoglaltságai vannak, de ha nekünk jó, ő fél óra múlva megy be San Francisco-ba egy másik YMCA-hez valami megbeszélésre. Ott is van kondi, ha akarunk, tartsunk vele, aztán amíg ő megbeszélésen van, addig mi gyúrhatunk. Bogdánnal mindezt úgy kommentáltuk, hogy: Ezt bevonzottuk, bakter!
Szóval igent mondtunk rá :) A visszafele úton meg még olyannyira rendes volt velünk a főnök, hogy meghívott vacsorázni egy echte amerikai étterembe. Olyanba, ahol U alakú, bőrrel bevont üléshuzatú boxokban ült mindenki és a falak meg tele voltak minden féle régi tárgyakkal. Jót ettünk ott.

Ma meg kirándultunk kicsit öten. Az egyik amerikai kollégánk, Adam szóba hozta tegnap, hogy van egy barátja, akinek van egy farmja nem is olyan messze innen és elmehetnénk oda csak úgy körülnézni. Egy kikötése van a barátjának, hogy nem mehet amerikai látogató oda. Úgyhogy két lengyel - Piotr és Przemik - valamint két magyar - Bálint és jómagam - ment el Adam-mel ma a farmra.
Érdekes élmény volt. Egyfelől egy lepusztult farm, másfelől látszik, hogy működik és amire kell, arra van pénz ott is. Ezen kívül nagy volt a területe. Másfél-két órát elsétálgattunk ott úgy, hogy nem mentünk kétszer ugyanazon az ösvényen (persze meg-megálltunk és nem rohamléptekben mentünk, de azért akkor is nagy volt). Jól éreztük magunkat ott, úgyhogy már össze is szedtem a képeket mindenkitől. Íme az album:
https://plus.google.com/u/0/photos/109993830408403430660/albums/5905473164270789217


Szóval eltelt a hét. Kicsit lazítósabb volt, mint az elmúlt három. De már csak három hét van hátra a végéig. Remélem nem lesz több baj a gyerekeimmel abban a három hétben, mint az eddigiekkel volt.

Vicces, de most belegondoltam, hogy alig több, mint három hét múlva (augusztus 20-án) el kell hagyjam a tábort. Valahogy már most hiányzik.

Ennyit mára, jövő héten írok. Addig is egészségügyi problémáktól mentes hőségriadót kívánok mindenkinek odahaza!


u.i.: Úgy néz ki, hogy majd ha az összes tábor lement, akkor fogom megkapni az egyik gépet az irodában, hogy mazsolázgathassak a táborok alatt készült képekből. Persze lehet, hogy előbb is, de inkább nem ígérek előbbi időpontot már :D

u.i.2: Múlt szombaton és most szombaton is parkoltatnunk kellett azokat a szülőket, akik kocsival hozták-vitték a gyerekeiket a zenetábor ürügyén. Múlt héten ért egy hihetetlen élmény: Az én dolgom az volt, hogy megmondjam minden mellém gördülő autósnak, hogy itt kanyarodjanak be balra, hogy a parkolóba jussanak, ahol majd lesz egy kollégám ugyanolyan pólóban, mint én vagyok, aki megmutatja a parkolóhelyüket. Ez - lássuk be - egy elég monoton meló. Aztán jött a meglepetés: Mellémgördült egy autós és mielőtt még elkezdhettem volna a szokásos két mondatot, a következő beszélgetés zajlott le az ő kezdeményezésével:
- Is your name Géza?
- Yes. Why?
- Because my name is Géza also.
- What?!??!?!? Are you hungarian???
- My parents were Hungarians. I don't speak hungarian... So, where should I go now?
Ezután elmondtam neki a kommersz két mondatot, majd egy kézfogás után továbbengedtem.
Ma pedig ismét láttam Gézát, mikor is kikiabált nekem nagy elánnal az autójából, mikor elhajtott mellettem, mondván: Hi, Géza!

u.i.3: UNBELIEVEABLE