Az első napom nagyon jó volt! Számomra hajnal 4-kor kezdődött, ugyanis nem tudtam tovább aludni. Forgolódtam az ágyban egy órát, aztán elkezdtek csivitelni a madarak odakint én meg beláttam, hogy nem fogok visszaaludni. Olyan 6 körül kezdtem el írkálni a gépemen, meg áttölteni az utazás közben lőtt képeket. Aztán ugye ott hagytam abba az írást, hogy felkelt Jay, kezdődött a nap.
De még mennyire elkezdődött! Jay átvágott a nappalin és bement a konyhába, hogy reggelire tükörtojást süssön, aztán megjelent a másik lakótárs, Kyle, aki szintén bement a konyhába és elkezdett nutellát kenni kenyerekre. A reggelink a következő volt: Tükörtojás egy fél pirított zsömle szerűségen, rajta paradicsom karika és avokádó darabok, mellette nutellás szendvics, benne banánkarikák. Úgy voltam vele, hogy ha ők voltak olyan hihetetlenül jófejek, hogy nekem is csináltak reggelit, akkor megeszem mind egy szálig. Jó volt az avokádó. Sose ettem még. Mire befejeztük 7:50 lett, indulni kellett a tóhoz.
A tóhoz odasétálni kb. 10 perces út, addig is beszélgettünk Jay-jel. Vicces fazon. A 10 percből 5-öt arról kellett beszélnem, hogy mi a kedvenc színem és miért, illetve mikor mondtam, hogy nekem inkább kedvenc színkombinációm van, akkor felderült és mikor elmondtam, hogy a fekete-fehér-narancs az, akkor elismerően bólintott, hogy jó az ízlésem. Mikor felértünk a tóhoz már ott várt a még mellénk beosztott Melissa, akinek a kedvenc színe a rózsaszín és kedvenc színkombináiója a lila-sötét rózsaszín-világos rózsaszín. Igen, ő még csak asszem 17 éves.
Kipakoltunk mindent egy műanyag házikóból, meg vízre raktuk a parton felfordítva fekvő kenukat, aztán Jay elmondta, hogy mi mindenre kell figyelni. Én jó árnyékként hallgattam. Miután ezzel végzett, folytatódott az odaúton megkezdett beszélgetés, méghozzá olyan kérdésekkel, minthogy ha választhatnék, akkor lábujj hosszúságú ujjakat szeretnék, vagy ujj hosszúságú lábujjakat. Én ez utóbbit választottam hosszas megfontolás után.
Aztán egyszer csak megérkezett pár fater a kislányaikkal és kezdődött a munka. Jay mindenkitől megkérdezte azokat, amiket tőlem is. Elszállt fazon :D Amúgy a tó nem is annyira picsányi. 5 kenu volt vízen és jól elevezgettek rajta. A faterok meg a princess-ek is tök normálisak voltak. Akkor derült ki számomra, hogy ez a délelőtt volt az utolsó időszak, amit még a táborban töltöttek. Dél után nem sokkal indultak haza.
Mi olyan negyed egyre értünk le a tábor irodája mellé, ahol már a többiek ebédeltek a fűben ülve vagy az egy szem asztalnál. Ebédre mindenki egy papírzacskót kapott, amiben volt két nagyon megpakolt szendvics – saláta, paradicsom, avokádó, sonka, de 3x annyi, mint amennyit nálunk raknának bele - pár kis tasak majonéz meg 2 műzliszelet. Miközben kajáltunk, odament mindenkihez Ahron, aki kb az elsődleges főnököm, noha ő is counselor. Odaadta mindenkinek a másnapi beosztását és mondta, hogy aki falmászás oktatásra is jó – köztük én is – az negyed 2-re legyen a mászótoronynál oktatáson, mert ha már nincs táborozónk, meg akarja nézni, hogy mit tudunk.
Megmutatott minden eszközt, hogy mit-hol találunk, hogyan kell a kötélre megkötni a szükséges csomókat, milyen a biztosítóeszköz, stb. Gyorsan végeztem, mert a csomókat könnyen megtanultam. 2x végigcsináltam mindent, aztán biztosítottam Ahront, míg mászott és két váratlan pillanatban elengedte a falat, majd mehettem a kabinomba.
Estére Jessi programot szervezett. Bementünk San José-ba, ahol először vacsoráztunk – egy gyorsétteremben, amiről a többiek mondták, hogy egy kisvállalkozás és egészségesebb, mint a többi (igen, ezen én is röhögtem) – aztán pedig betértünk egy igazi, amerikai comedy színházba, ahol egy elég ász kb másfél-kétórás stand up műsort röhögtünk végig! Kb a 70 %-át értettem annak, amit mondtak, volt pár király poén, amikor meg valamit nem értettem, akkor tudtam azon röhögni, hogy a körülöttem ülő kollégák hogyan röhögnek. Elég harsányan. :D Teljesen más légkör amúgy, mint a magyar stand up. Amikor kijöttünk, a terem előtt ott ült mind a 6 fellépő, eldumáltak azokkal, akik odamentek hozzájuk és névjegykártyát osztogattak. Szóval más. Kb fél 11-re értünk vissza a táborba, aztán rövid úton elaludtam. Amúgy az, hogy bementünk, 10 dolláromba került. Ez egyfelől a jegy, amiért Jessi 4 dollárt fogadott el fejenként – úgy sejtem, nem ennyi volt – és 5 dollár valahány cent+borravaló azért a koktélért, amit ott ittam. A vacsora nem került semmibe, mert – mint kiderült – a tábor, amíg ott lakok, köteles a napi háromszori étkezésemről gondoskodni és ha nem a táborban kapom, akkor máshol kell állja a számlát, így a gyorséttermet is fizette.
Van pár fura dolog otthonhoz képest. Pl mindenki abszolút barátságos. Emlékszem a megérkezésemkor, mikor találkoztam az épp brancsba gyűlt többiekkel, üdvrivalgás tört ki, mikor mondtam, hogy lifeguard is vagyok. Per pill rajtam kívül csak egy lifeguard counselor van a táborban, az pedig Jay. Amúgy mára a medencéhez vagyok beosztva, ismét vele.
Mindenki kérdezget mindenfélét, mikor találkozom velük. Nincs olyan, hogy kínosan csendben állunk egymás mellett, mert nem tudunk miről beszélni. Amúgy itt mindenki 3x annyit beszél, mint amennyit megszoktam. A tegnapi munkatársaim meg 5x (Melissát ha elkapja a gépszíj, akkor 10x) annyit.
Ma amúgy lánycsapat érkezik a táborba új lakóként. Ahogy magyarázták azt vettem ki, hogy cserkész szerűségek. Lassan le is csukom a laptopot, aztán a mai nap folyamán remélem két blogbejegyzéssel is gazdagabb lesz már az olvasótáborom, meg talán pár képpel.
