Lett fél óra szabadidőm így kedd délután és gondoltam ezt arra használom ki, hogy írjak. Nem gyenge ez a hét. 180 gyerek nem 70, nem olyan könnyű velük, mint a múlt héten.

A napok úgy telnek a táborban, hogy reggel felkelünk, lemegyünk reggelizni 7:50-re, az eltart kb egy órát, aztán a gyerekek egybegyűlnek és meghallgatnak egy kis inspirációs beszédet valamelyik counselortól. Eközben már jó eséllyel kint van a napi beosztás a program staff-nak és azok, akik tartanak első programot, már mehetnek is felmarkolni a kulcsaikat és a rádiójukat, hogy aztán mehessenek a programhelyre előkészíteni a terepet. Délelőtt két program, aztán ebéd, egy óra szieszta, aztán három program délután. Ha valamelyik programidőben nem vagyok beosztva, akkor mehetek a saját gyerekeimmel. Ezután vacsora, majd valami plusz program a gyerekeknek, amihez elég csak a táboroztatók fele, mert 6 és 8 közt a counselorok egyik fele mindig kap szabadidőt (a másik fele 10 és éjfél közt, mikor a gyerekek már alszanak). Amúgy meg a gyerekek cukik, mindenki boldog, egészséges, néha kicsit homesick, de ki lehet bírni, fel lehet dobni őket, jó a hangulat.

És akkor ehhez képest ez a hét:
Mivel sok a gyerek, ezért egész nap be vagyok osztva. Most is csak azért kaptam fél óra szabadidőt, mert ha beosztanak, akkor a tóhoz osztottak volna be és nem értem volna onnan vissza időben az úszómedencéhez a következő periódusra. Tegnap este is dolgoztam két órát, mert van a gyerekeknek twilight programjuk is, ami annyit tesz, hogy vacsora után, amíg le nem megy a nap (meg még sötétben is) két órát még falat mászhatnak, íjászkodhatnak vagy kötélcsúszdázhatnak. Amúgy ma is be leszek osztva erre. De ez még a fun része, mert igazából nem gáz, ha egész nap programot kell csinálnom, mert jó érzés az, hogy taníthatok, meg megmosolyogtathatom a kölköket valami viccel. Illetve ha lány kabin jön, akkor azok a counselorok, akik hozzák őket, szintén nők és hát mi mással lehetne jobban megdobogtatni a tűző napon egy nő szívét, mintha látja, hogy a gyerekei egy olyan emberrel vannak, aki ért a nyelvükön. Illetve ezzel csomó terhet leveszek a gyerekfelügyelők válláról arra az órára, amit nálam töltenek.

Ami a nem annyira happy része a dolgoknak, az az, amikor első este az egyik kissrácom bekéreckedik a szobámba (mert ezen a héten Bogdánnal ketten kaptunk egy kis szobát kétszer nyolc gyerek hálószobái közt), hogy hadd öltözzön át ott, mivel szégyenlős, aztán egy perc múlva csak úgy by the way kiszól az ajtón keresztül, hogy ne menjünk be, mert még öltözik, de amúgy összehugyozta a szobát. Szerencséje, hogy a cuccom sértetlen maradt. Azért kicsit ki voltunk akadva... ha egy 9 éves gyereknem nem jut eszébe, hogy pisilnie kell, amikor épp fogat most a fürdőszobában 10 perccel azelőtt, hogy bekéreckedne a szobámba és összehugyozná, akkor ott asszem hiányzik egy csavar belülről. Vagy több...
De szerencsére nem csak ennyi bosszússág van a héten. Ma pl reggel, mikor kijöttünk az ebédlőből reggeli után, épp cserélték a szemetes konténert az ebédlő mellett, úgyhogy a gyerekek szemétszagban hallgatták végig a reggeli inspirációjukat. No mondjuk ez még nekem annyira nem fájt volna, ha mehettem volna már a programhelyemre felkészülni, mint normálisan, de sajnos a program koordinátorunk, drága Ribizlink elaludt, így épp az inspiráció végére ért oda, hogy kirakja a napi beosztást a faliújságra az ebédlő falán. (Ribizli = Ahron, akit azért hívnak így a magyarok, mert tud valamennyire magyarul, így ha beszélgetés közben épp őt szidjuk, ő meg pont ott van, nem tudja, hogy róla van szó, csak nevet, mert tudja, hogy mit jelentenek azok a szavak, amik ilyenkor elhagyják a szánkat).

Szóval éldegélünk, éldegélünk. Legalább a múltheti betegségem már a múlté. De már csak hármat alszunk és vége a hétnek. Már a counselorok fele zombi. Szombaton írok és rakok fel képeket! Üdv mindenkinek!

u.i.: Ha valaki a blogomat olvasva egész eddig azon gondolkozott, hogy jövőre jelentkezne a Camp Leaders-nél, mert tetszenek neki az írásaim és ő is szeretne hasonló dolgokat átélni, akkor nagyon kérem, hogy ne tojjon be. Van fun és happyness a napokban még így is dögivel és a túlnépesedett tábori hét kivételesnek számít.